Kicsinyek Kórusa

Kicsinyek Kórusa A kórus elődjének tekinthető a Németh Imréné (Memi) által vezetett Szivárvány Együttes, mely alsó tagozatos diákjainkból verbuválódott. E lelkes kis csapat modern egyházi énekekre specializálódott. Az énekhangot a diákokból álló komoly zenekar (fúvós-, húros- és ütős hangszerek) egészítette ki. A közös zenélés és éneklés örömét rendszeresen megosztották az érdeklődőkkel a Jézus Szíve templombeli gitáros miséken illetve az iskolai ünnepségeken. Sajnos az együttes virágzó élete véget ért.

Az alsó tagozatos diákok közös zenélés utáni igényét Szentgyörgyi Ildikó ének-zene szakképesítéssel rendelkező tanítónő karolta föl. Ő szervezte újra a Kicsinyek Kórusát 2003-ban. A kórus karnagya 2007 őszétől Dobóné Szilajka Erzsébet. A kórus mellett működik a Kicsinyek Kamarakórusa és legtöbbnyire a diákmiséken szolgálatot tevő ének- és zenekar.

Eddigi fellépések:
2009. november 29. Vörs. Az ország legnagyobb betlehemének megáldásakor adott szolgálat és hangverseny.

Vissza az előző oldalra