- KEZDŐLAP
- HIVATALOS
- VERSENYEK
- ISMERTETŐ
- HAGYOMÁNYOK
- ISKOLATÖRTÉNET
- KÖZKINCS
- SÉTA
- ALAPÍTVÁNY
- DIÁKSZÖVETSÉG
- JELENTKEZÉS
- ÓVODÁSOK RÉSZÉRE
- ECDL VIZSGAKÖZPONT
- GY. I. K.
- KAPCSOLAT
- VÁROSUNK
- PÁLYÁZATOK
- TANINFORM
- ÉRETTSÉGI
Virág Benedek Versmondóverseny
Országszerte számos versmondó találkozót tartanak. Iskolánk bátorkodott egy újabbat életre kelteni azzal a szándékkal, hogy csokrot nyújtson át évről évre a hallgatóságnak Istent kereső, Isten felkínált szeretetének elfogadásával küzdő, az Istennel való találkozás leírhatatlan boldogságát megosztó versekből. Tudjuk, missziós feladatra vállalkoztunk, hiszen sok nagy költőnket nekünk kell kiszabadítani az őket értelmezők skatulyáiból, és rámutatni Isten közeli vallomásaikra, egyúttal fölkészíteni a verseket szerető közönséget az Istennel való személyes találkozásra.
A versmondó verseny névadója a dióskáli születésű Virág Benedek költő, iskolánk egykori diákja. Születésének 200. évfordulója adta a hagyományteremtő ötletet. Kis szójátékkal élve a verseny időpontja évről évre a Nagyhét és Húsvét eseményeit bevezető Virágvasárnap. A verseny lelkes főszervezője és háziasszonya Dornbach Borbála tanárnő.

2011.
Iskolánk 2011-ben ismét megrendezi a Virág Benedek Versmondó Versenyt.
Nevezési határidő: 2010. december 15.
2009. RADNÓTI MIKLÓS születésének 100. évfordulóján
A költő életrajzát ismertette Dr. Jelenits István piarista.
Zsűri:
Dr. Jelenits István – kiérdemesült tartományfőnök, tanszékvezető egyetemi tanár
Schmidt István – Radnóti-díjas rendező
Varga Zoltán – piarista
Eredmény:
I. helyezett: Illés Evelin
II. helyezett: Horváth Márk
III. helyezett: ...
2007. Szabó Lőrinc születésének ... évfordulóján
A költő életrajzát ismertette Varga Zoltán piarista tanár.
Zsűri:
Eredmény:
2005. József Attila születésének 100. évfordulóján
A költő életrajzát ismertette Jelenits István piarista.
Zsűri:
Bánffy György – Kossuth-díjas színművész
Jelenits István Sch.P. – kiérdemesült tartományfőnök, tanszékvezető egyetemi tanár
Schmidt István – Radnóti-díjas rendező
Eredmény:
I. helyezett: Kardos Beáta
II. helyezett: Ősi Barnabás
III. helyezett: Paár Ferenc és Piroska Noémi
Különdíj: Mitruczky Szandra
2004. Virág Benedek születésének 250. évfordulóján
A költő életrajzát ismertette Jelenits István piarista.
Zsűri:
Jókai Anna – írónő
Jelenits István Sch.P. – kiérdemesült tartományfőnök, tanszékvezető egyetemi tanár
Dósai Attila Sch.P.